Az öregeknek sokat lenne mit mondaniuk. Nagyon sok közüllük hasznos. Van ami tanulságos. Akad örömteli és szomorú pillanat is. Ha beleássuk magunkat a hallgatásba, olyan képek tárulnak elénk, amiket talán egy jó regényben sem találnánk meg. Főként ha úgy hallgassuk mint kiskorunkban az estimeséket. Sokan átnéznek az idősebbeken azt mondván, hogy idejétmúlt. Pedig ha tudnák egyesek, hogy az idősek mi mindent tudnak mesélni. Élményeket, tapasztalatokat, bánatot, örömöt. Nem hóbortosokról beszélek én most, hanem tekintéjre méltó aggastyánokról, akik kijárták az élet útját. Megtapasztalták azt, hogy mit jelent igazán élni. Nem csak itt a gép előtt ülni s olvasni, meg ilyen-olyan videókat osztogatni, hogy milyen jó vagy rossz emberek vannak a világban. Kinyitották a szemüket és tettek arról, hogy szebb jobb legyen a világ. Megint ez az utópikus gondolat a tökéletes világról. Pedig nincs messze, csak ki kell nyujtani a kezeket egy segítségre, van kinyitni a fülünket egy történetre, ami lehet nem mond nekünk sokat, de ha figyelünk a történet végén még ha szomorú is lenne egy mosolygó arcra találnánk.
Sok rögtönzött önzetlenség ami nem arról szól, hogy megmutassuk mindenkinek, hanem, hogy átadjuk mindenkinek és midnenki így tegyen anélkül, hogy elismerést vagy jutalmat várna. Mert egy rögtönzött önzetlen kedvesség olyan, mint a bumeráng, előbb-utóbb visszarepül gazdájához. Erről is lehetne, mit mesélni, hogy van aki tudatosan tesz ilyent, mivel azt akarja, hogy segítse a lelkiismeretét.
Na ez elsodródott kissé de végül is eléggé kikerekedett. A lényeg, hogy nem mindig munkával-pénzzel vagy valaminek a feláldozásával segíthetünk valakin, hanem elég, hogy meghallgatunk és odafigyelünk egy történetre, ami talán életre szólóan is megváltoztathatja az embert.
Ezért is midnig kell tisztelni az időseinket, nem lehet tudni mikor tanulunk töllük valami újat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése