Na mégegyszer 2.0

"A helyzet a következő, ha nem változik így marad", szokták sokan mondani. Valójában csak a semmittevésünket fejezzük ki. Vagy egyszerüen nincs ötletünk a következő lépést tekintve. Az is lehet, hogy az időt húzzuk. Mindenesetre ha nem változtatunk rajta így marad s kész.

Esti mesének...

Mikor a kisgyerek este kinéz és a csillagokat nézi, bámulja, elgondolkodik, eljátszik a képzelete. Van-e valaki odafent, aki eljátszana vele. Mire észbe kapna, a képzeletével, már bele is bonyolodott egy rajzba. A pontokat a csillagok jelképezték, a vonalakat meg a képzelet húzta meg.

Noha igaz áramszünet volt a városban. Ezért azon este, nem csak a kisgyerek képzelete szárnyalt az égben, hanem egy-egy ember is félretette elektronikus kütyüjét. Fényszennyezés hiányában pedig sok csillagot fedeztek fel.

Nem is csoda, hogy sokan nem néznek manapság az égre éjjelente, hisz a csillagok fénye nem jut át. Néha a Hold az aki a naptól kapott erejével az esti-éjjeli kedves és látványos fényt hoz nekünk. Csakhogy a hold csillagok nélkül, olyan mint gyerek szülők nélkül, magányos és elhagyatott.

No, elég volt ennyi lehangoltságból. Térjünk csak vissza a főhősünkre, alig 6 éves. Édesapja későig dolgozik, édesanyja pedig a vacsorát készíti. A gyerek nincs számítógéphez szokva, mivel a szülei nem engedhették meg pénzügyi okok miatt. Viszont így jobb is, mivel a szomszéd gyereke már zsörtölődik, hogy milyen szülei vannak, hogy nem játszhat a gépén. Szegény szülők, csak annyira hibásak, hogy talán többet engedtek meg kelleténél a gyermeküknek. Viszont a főszereplőnk ezen zsörtölődésen fent sem akadva, rajzolta képzeletét, jövőjét, szórakoztatta magát. Azon este elő sem vette a kocka játékait. Csak rajzolt és rajzolt. Mikor édesapja megjött egy öleléssel fogadta, míg a szomszéd gyerek az ő édesapját duzzogva. A két gyerek nem is játszott egymással, pedig tőszomszédok voltak. Érdekes világ, az emberek nagyon közel vannak egymáshoz, és ugyanakkor nagyon távol. Egy gyereknek mégis nagyon közelieknek tűnnek a csillagok.

Még, hogy esti mese... Ne viccelj már, ébredj fel, nézz szét. Nem nagy szavak kellenek ide, hanem tett, ami többet ér minden szónál. Szigorúság és kedvesség egyszerre. Nem kell csüggedni, az ember el nem vész, csak változik.

Itt van hát, álomra kerül lassan az idő. 

Olvasd mesém, vége , aludj végre!

Ködves barátom ...

Milyen rég es vót, mikor egy üveg bór mellett álmodoztunk, tervezgettünk no meg beszélgettünk. Gyere csak azért is a régi emlékek idejére, üljünk le az üveg bor már az asztalon. Jó lenne, mindez és sokba sem kerülne, nem egyébbe, minthogy szoljak neki, hogy "kedves barátom, rég beszéltünk mi, kérlek gyere el egy pohár bor mellé a barátodhoz". Így belegondolva nem is ördöngös. Mégis valami visszatart, mintha nem a barátomhoz szolnék. Pedig nem kell félni, hisz ő mégis csak ő. A baj az, hogy félek nem fog felismerni, hiszen megváltoztam és talán ő is. A hétköznapi élet erlabolt egymástól, a munka a mindennapi bajok, a számlák, a pénz és az önsanyargatás.

Mikor már végre ott vagyunk, már szótlanok vagyunk s csak a savanyú bór ízét érezzük, ami régebb olyan volt, mint a méz. Megvan a hangulat, az hiányzik. Zene? talán... de inkább mégsem, mert otthon is hallgathatna zenét. Talán kérdezzem, hogy megy sorsa? ... de azt miért pont most, eddig is érdeklődhettem volna feléje, s talán most higgye azt, hogy azért hívtam, mert kedvem volt szembe röhögni, hogy megy sorsa ...

Sehogy sem jó. Itt vagyunk, borozgatunk és csak sóhajtunk jó nagyokat. Miért van ez így? ... ki tudná erre a választ. Rájöttem, hogy ő is ugyanúgy gondolkodott mint én. Nem is változtunk sokat az őszülő hajon és barázdás arcon kívül. Csak a fránya élet amelyet nem szabad elbonyolítani meg beletörni magukat az vette el bátorságunat és fiatalságunkat.

Mindez után egy régi emlék és egy mosoly, mindent feltár az ember szívében. A beszélgetések újra indulnak. A régi tervek, álmok, vágyak beteljesülnek. Mindezek mellett új célok, álmok és tervek születnek. Lehet, hogy újabb pár hétre, hónapra, talán évre lesz szükség a tovább lépésre. Mindez tőlünk függ a közösség, barátság, szerelem, fiatalság, bátorság. Egy bátorító vagy csak egy rögtönzött kedvesség. Minden ami mozgásban tart bennünket, hogy holnap is felkeljünk remélve, hogy mindez megismétlődik.

Beszélgetések, játékok, mindez csökönyösnek, meg divatmúltjának tűnik azt mondják. Én meg azt mondom akkor azokank, hogy fogják be és tanuljanak meg élni. Ahány féle anyi fajta, de mindenki szereti ha valaki szereti őt, nem azért mert okos, nem azért mert szép és nem azért mert sok pénze van, ezek mellékes dolgok az életben, hanem mert ő az aki és úgy van ahogy. Szőröstől bőrstől el tudjuk fogadni azt akit barátnak tekintünk és azt kit igazán szeretünk.

Micsoda gondolatok, hiszen alig hívtam fel, hogy jöjjön át egy pohárka borra. Mégis már mintha átéltem volna a beszélgetést. Talán ő is így érez. Örülök, hogy végül felhívtam. Behozzuk a lemaradást, azt a sok időt, ami üresen maradt betöltsük és új álmokat hozunk létre. Hát kedves barátom el ne felejts soha, én sem foglak téged.