Mikor a kisgyerek este kinéz és a csillagokat nézi, bámulja, elgondolkodik, eljátszik a képzelete. Van-e valaki odafent, aki eljátszana vele. Mire észbe kapna, a képzeletével, már bele is bonyolodott egy rajzba. A pontokat a csillagok jelképezték, a vonalakat meg a képzelet húzta meg.
Noha igaz áramszünet volt a városban. Ezért azon este, nem csak a kisgyerek képzelete szárnyalt az égben, hanem egy-egy ember is félretette elektronikus kütyüjét. Fényszennyezés hiányában pedig sok csillagot fedeztek fel.
Nem is csoda, hogy sokan nem néznek manapság az égre éjjelente, hisz a csillagok fénye nem jut át. Néha a Hold az aki a naptól kapott erejével az esti-éjjeli kedves és látványos fényt hoz nekünk. Csakhogy a hold csillagok nélkül, olyan mint gyerek szülők nélkül, magányos és elhagyatott.
No, elég volt ennyi lehangoltságból. Térjünk csak vissza a főhősünkre, alig 6 éves. Édesapja későig dolgozik, édesanyja pedig a vacsorát készíti. A gyerek nincs számítógéphez szokva, mivel a szülei nem engedhették meg pénzügyi okok miatt. Viszont így jobb is, mivel a szomszéd gyereke már zsörtölődik, hogy milyen szülei vannak, hogy nem játszhat a gépén. Szegény szülők, csak annyira hibásak, hogy talán többet engedtek meg kelleténél a gyermeküknek. Viszont a főszereplőnk ezen zsörtölődésen fent sem akadva, rajzolta képzeletét, jövőjét, szórakoztatta magát. Azon este elő sem vette a kocka játékait. Csak rajzolt és rajzolt. Mikor édesapja megjött egy öleléssel fogadta, míg a szomszéd gyerek az ő édesapját duzzogva. A két gyerek nem is játszott egymással, pedig tőszomszédok voltak. Érdekes világ, az emberek nagyon közel vannak egymáshoz, és ugyanakkor nagyon távol. Egy gyereknek mégis nagyon közelieknek tűnnek a csillagok.
Még, hogy esti mese... Ne viccelj már, ébredj fel, nézz szét. Nem nagy szavak kellenek ide, hanem tett, ami többet ér minden szónál. Szigorúság és kedvesség egyszerre. Nem kell csüggedni, az ember el nem vész, csak változik.
Itt van hát, álomra kerül lassan az idő.
Olvasd mesém, vége , aludj végre!
